A Vaquita napja

A kis tehén majdnem kihalt.

A tudósok becslése szerint a faj jelenleg körülbelül 60 egyedből áll, és gyorsan csökken. Nem ismerjük a fennmaradó egyedek kor/ivar összetételét, és különösen nem ismerjük a nőstények számát és szaporodási képességét. Ha a fennmaradó populációban a vártnál (vagy reméltnél) több a hím vagy idősebb nőstény, akkor a faj állapota még rosszabb, mint amennyit az összlétszám mutat.

Hatástalan halászati ​​gazdálkodás és ellenőrzés.

A legálisan és illegálisan használt kopoltyúhálók megtizedelték a vaquita populációt. A kék garnélarák (legális) és a totoaba (ma már illegális) halászata okozta a legtöbb kárt; együtt minden bizonnyal több száz – és akár több ezer – vaquita-t öltek meg, mióta a fajt tudományosan leírták az 1950-es években. 

Néhány hasznos kísérlet történt a faj helyreállítására, de ezek az intézkedések következetesen nem biztosítják a szükséges teljes védelmet. Körülbelül két évtizeddel ezelőtt Mexikó összehívott egy nemzetközi helyreállítási csoportot a vaquitához (CIRVA), és az első jelentésétől kezdve a CIRVA határozottan azt javasolta a mexikói kormánynak, hogy szabadítsák meg a vaquita élőhelyét a kopoltyúhálóktól. A különféle erőfeszítések ellenére a legális kopoltyúhálós halászat továbbra is előfordul az uszonyos halak (pl. curvina) esetében, az illegális kopoltyúhálós halászat a totoaba esetében ismét fellendült, és az elveszett vagy „szellem” kopoltyúhálók is megölhetik a vaquitát. A kopoltyúhálók által okozott kár mértékével kapcsolatos bizonytalanság abból a tényből fakad, hogy a mexikói kormánynak nincs hatékony rendszere a vaquita járulékos fogásának ellenőrzésére a jogsértő halászat során. A tudósoknak az 1990-es évek elején végzett tanulmányból és időszakos anekdotikus információkból kellett következtetniük a vaquita halálozási arányára. 

Kudarcok/elveszett lehetőségek Mexikó, az Egyesült Államok és Kína részéről.

A mexikói kormánynak és a halászati ​​iparnak sem sikerült alternatív halászati ​​módszereket (pl. kis vonóhálókat) alkalmaznia, annak ellenére, hogy az alternatív felszerelések iránti igény már legalább két évtizede nyilvánvaló, és más országokban is alkalmaznak alternatívákat. Ezeket az erőfeszítéseket meghiúsította a rossz évszakban végzett tesztelés, akadályozta a kopoltyúhálók sűrű elhelyezése a kutatási területeken, és általában aláásta a CONAPESCA Halászati ​​Minisztérium hatékonyságának hiánya. 

Az Egyesült Államok kormánya létfontosságú tudományos támogatást nyújtott a vaquita populáció felméréséhez, és segített finomítani a kis vonóhálókat a Kaliforniai-öböl északi részén. Az Egyesült Államok azonban importálja a vaquita élőhelyén fogott kék garnélarák nagy részét, és nem tudta korlátozni a kék garnélák behozatalát, ahogy azt a tengeri emlősök védelméről szóló törvény előírja. Ezért az Egyesült Államok is hibás a vaquita hanyatló státuszáért.

Kína is hibás a totoaba úszóhólyag piaca miatt. A vaquita felépülése azonban nem függhet attól az elképzeléstől, hogy Kína leállítja ezt a kereskedelmet. Kína sokáig nem tudta bizonyítani, hogy képes ellenőrizni a veszélyeztetett fajok kereskedelmét. Az illegális totoaba-kereskedelem leállításához meg kell támadni a forrásánál. 

A vaquita mentése.

Különböző tengeri emlősfajok gyógyultak meg hasonló alacsony egyedszámból, és képesek vagyunk megfordítani a vaquita hanyatlását. Az előttünk álló kérdés: „Megvannak-e az értékeink és a bátorságunk a szükséges intézkedések végrehajtásához?”

A válasz továbbra is tisztázatlan.

2015 áprilisában Nieto mexikói elnök két évre betiltotta a kopoltyúhálókat a Vaquita jelenlegi tartományában, de ez a tilalom 2017 áprilisában lejár. Mit fog tenni Mexikó ezután? Mit fog tenni az USA? A főbb lehetőségek a következőnek tűnnek: (1) a kopoltyúhálós halászat teljes, állandó tilalmának végrehajtása és betartatása a Vaquita tartomány egész területén, valamint az összes kísértethalászháló eltávolítása, valamint (2) a vaquita egy részének befogása a fogságban élő populáció megőrzése érdekében, amely felhasználható. a vadon élő populáció újjáépítése.

Legutóbbi (7.) jelentésében a CIRVA azzal érvel, hogy mindenekelőtt a fajt meg kell menteni a vadonban. Indoklása az, hogy a vadon élő populáció elengedhetetlen a faj helyreállításához és élőhelyének megőrzéséhez. Szimpatikusnak tartjuk ezt az érvelést, mert nagyrészt az a célja, hogy rákényszerítse a mexikói döntéshozókat az évtizedek óta vita tárgyát képező, de eredménytelenül követett merész lépések megtételére. E lehetőség megvalósításához kulcsfontosságú a mexikói vezető tisztviselők határozottsága és a mexikói haditengerészet tartós végrehajtása, amelyet a Sea Shepherd támogat. 

Ha azonban a múlt a legjobb előrejelzője a jövőnek, akkor a fajok folyamatos csökkenése azt jelzi, hogy Mexikó nem fogja hatékonyan végrehajtani és fenntartani a teljes tilalmat időben a faj megmentése érdekében. Ebben az esetben a legjobb stratégiának az tűnik, ha úgy fedezzük a fogadásainkat, hogy fogságba viszünk néhány vaquitát. 

A fogságban élő populáció megőrzése.

A fogságban élő populáció jobb, mint a semmi. A fogságban élő lakosság reményalap, bármilyen korlátozott is.

A vaquita fogságba vétele jelentős feladat lesz, amely számos kihívást és szükségletet követel meg, beleértve a finanszírozást is; ezeknek a megfoghatatlan állatoknak legalább kis számának helye és befogása; szállítás és elhelyezés akár zárt létesítménybe, akár kis, védett természetes tengeri környezetbe; a rendelkezésre álló legjobb tengeri emlősállat-egészségügyi és állattenyésztő személyzet bevonása a szükséges készletekkel és felszerelésekkel együtt; hozzáférés a diagnosztikai laboratóriumokhoz; élelem biztosítása fogságban tartott egyének számára; tároló létesítmények energiaellátással és fagyasztóval; a vaquita és az állatorvosi/tenyésztési személyzet biztonsága; és a helyi támogatást. Ez egy „Üdvözlégy Mária” erőfeszítés lenne – nehéz, de nem lehetetlen. Ennek ellenére az előttünk álló kérdés soha nem az volt, hogy meg tudjuk-e menteni a vaquitát, hanem az, hogy ezt választjuk-e.